2019-05-06
Május 3-5 között a Százszorszép és az Eszterlánc néptánccsoport néprajzi tanulmányi kiránduláson vett részt.
Pénteken az első megálló Gyulafehérváron a Szent Mihály Székesegyháznál volt, ahol megkoszorúztuk Márton Áron sírhelyét és meghallgattuk Ferencz Egon teológus elragadó előadásában a templom történetét. Ezt követően a festői szépségű Torockóra tettünk látogatást. A táj szépségével vetekedik a Néprajzi Múzeumban kiállított torockói viseletek és tárgyi eszközök tárlata, melyet ámulattal csodálhattunk meg.
Szombaton az első megálló Válaszúton volt, ahol betekintést nyertünk a Kallós Zoltán néprajzkutató töretlen munkálkodása és gyűjtése eredményeként összeállított néprajzi kincstárba, a Néprajzi Múzeumba. A Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes és más vidékekről összegyűjtött viseleteket, varrottasokat, bútorzatot és használati tárgyakat megcsodálva ismét rádöbbenhettünk magyar népünk néprajzi hagyatékának sokszínűségére és felbecsülhetetlen értékére. A látogatást befejezve koszorút helyeztünk el azon a padon, ahol Kallós Zoltán szokott megpihenni és beszélgetni a látogatókkal.
(tovább…)